

A hétvége megint születésnapok jegyében telt. Ezt a tortát az unokaöcsém és az Anyukája kedvéért készítettem.
Az alapötlet Maxtól származik, én csak továbbgondoltam a receptet. Tészta a megszokott piskótám lett, és belecsempésztem nugátréteg helyett egy adag nutellát. Nagyon tömör gyönyör lett, egy vékony szelet elég belőle.
Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához
piskótához:
4 tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt
3 dkg kakaópor
2 kávéskanál sütőpor
3 evőkanál olaj
3 evőkanál víz
krémhez:
6 tojás
25 dkg cukor
1 teáskanál vaníliakivonat
3 evőkanál liszt
3 dl tej
20 dkg vaj
1,5 flakon zöld színű mandulaaroma
marcipán massza kb. 25-30 dkg
1 üveg nutella
díszítéshez:
10 dkg étcsokoládé
Bekapcsolom a sütőt 180 fokra és a tortaformába két sütőpapírkorongot vágok.
A tészta hozzávalóit felezve 2 lapot sütök. 6 dkg lisztet elkeverek 1,5 dkg kakaóporral és 1 kávéskanál sütőporral. 2 egész tojást 6 dkg cukorral habosra keverek a robotgéppel, legalább 10 percig. A tál oldalán belecsurgatom a 1,5-1,5 evőkanál vizet és olajat, lekapcsolom a gépet, innentől óvatosan kézi habverővel keverem el a kakaós lisztet a tojáskrémben. A formába tett sütőpapírra simítom és 10-12 perc alatt megsütöm.
Ezalatt elkészítem a második lap tésztáját, ha van még egy formám, akkor abba teszem. Ha nincs, akkor a kész piskótalapot a karimát levéve a sütőpapírral kicsúsztatom az asztalra. Elmosogatom a formát és a második adag tésztát beletéve megsütöm.
A krémhez az egész tojásokat elkeverem a cukorral, vaníliakivonattal, liszttel, mandulaaromával, felöntöm a tejjel és kis lángon állandó keveréssel besűrítem. Hagyom kihűlni.
A puha vajat habosra keverem 2 evőkanál porcukorral és beledolgozom a főzött krémet. 16 teáskanálnyit félreteszek egy habzsákban belőle.
A marcipánt porcukron fél centi vékonyra nyújtom és a tortaforma alja mentén kivágom a kört belőle. A nutellát üvegestül, egy kis lábosban, meleg vízben folyósra melegítem.
Az egyik piskótalapot megkenem vékonyan a zöld krémmel, utána ráborítom a marcipánlapot, picit lenyomkodom. Megkenem a folyós nutellával és beteszem a mélyhűtőbe 20 percre. Ezalatt a nutella megkeményedik annyira, hogy rá tudom kenni a következő zöld krémréteget, erre kerül a másik piskótalap. A maradék krémmel kívülről is bekenem a tortát, a habzsákból 16 krémrózsát nyomok rá körben.
Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztom, egy pici lyukú zacskóból díszeket rajzolok egy darab sütőpapírra és beteszem a mélyhűtőbe szilárdulni. A maradék csokoládéval becsíkozom a torta tetejét, a díszeket a krémrózsákba nyomom.
24 megjegyzés:
Fenomenálisan szép!:-)) És ez nem túlzás!!!
Azta! Jól átdolgoztad!!! Gratulálok, szép lett!!
Andi köszönöm!
Max köszönöm, csak kissé továbbgondoltam!
Nagyon szép lett!
A csokidíszt kipróbálom, nagyon tetszenek!
Gyönyör,az már biztos!!:))
Mesteri, gyönyörű
Ez igen!!! szép munka! gratulálok!
Csodaszép! És milyen finom lehet! Melyik mandulaaromát használod?
Thrini köszönöm, jó rajzolgatást a csokival!
Brigi hát ez az lett, de egy évben egyszer lehet:)
Bianka köszönöm!
Erika nagyon köszönöm!
Melinda köszönöm, finom lett tényleg. Ez most a Szilas műanyag flakonos zöld aromája volt. Ha nem kell,hogy színe is legyen,akkor az Oetker színtelen kis fiolását szoktam.
Megszólal. Engem legalábbis megszólított. Valami olyasmit mondott, hogy "egyél meg"... :D
Csipet már morzsa sincs belőle, de lesz ismétlés:)
Ebből délután lesz még?
Azt lehet, hogy Te macaront próbálsz, én meg ilyet?:)))
Nagyon gratulálok, fantasztikusat alkottál! :) Nagyon szép! Marcipán és nutella, ez az én tortám lesz....:))
Szepykém ebből már nincs,csak a barackosból.
Felhőlány köszönöm! Ez a páros valóban nagyon finom együtt.
Kedves Moha!
Több esetben látom, hogy nem a megsült tésztát vizszintesen elfelezed, hanem külön sütöd a lapokat.
Mi a jelentősége, nem mindegy?
Kedves Névtelen! Túl nagy jelentősége nincs, csak béna vagyok és nem sikerül szép egyforma vastag lapra szétvágni az egyben sütött piskótát, ezért inkább külön sütöm a lapokat. Így biztosan szép egyformák lesznek. Azért szoktam egyben is sütni,megpróbálhatod úgy is nyugodtan, csak a sütési idő több lesz,erre figyelj.
Kedves Moha!
Köszönöm, holnap készítem ezt a Mozart tortát a pénteki "lánybulira". Mondanom sem kell, hogy kritikus közönség, ki kell tennem magamért.
Ennek megefeleően hetek óta tanulmányozom a különböző tortákat és ezt találtam a legmegfelelőbbnek. Remélem sikerül!
Még egyszer köszönöm
Éva
Éva sok sikert hozzá, remélem ízleni fog a lányoknak! Ha ráérsz írd meg kérlek,hogy sikerült!
Édesanyám kedvence, meg fogom majd csinálni a születésnapjára! Itt minden gyönyörű! El vagyok ájulva! Írhatnék mindegyikhez egy hozzászólást, de lassan elájulok (és megéhezek!) :-)
Panna aranyos vagy,köszönöm! Nézd meg majd az új Mozart változatot is, a májusi utolsó bejegyzésben, az jobb lett!
Én is elkészítettem ezt a tortát, mondjuk egyszerű kakaós piskótával, de nem is ez a gond, hanem, hogy másnap mikor szeleteltem a marcipán kifolyt belőle, normális ez?
Kedves Névtelen!
Ez nem normális, de sajnos előfordulhat a bolti marcipán esetében. Én jó ideje itthon készítem a marcipánt, nem olyan nagy munka, viszont cserébe a minőség megfelelő, nem folyik el másnapra.
Ha túl magas a marcipán cukortartalma, akkor az feloldódik a krém nedvességtartalmától.
Köszönöm a válaszodat! És ha megkérhetnélek leírnád az otthon készített marcipán receptjét?
Köszönöm előre is.
Móni
Kedves Móni írj nekem egy emilt a mohakonyha@gmail.com címre, akkor írom a marcipánt neked!
Megjegyzés küldése