Ezt a kalácsot még régen E.Margit oldalán tanultam, pici változtatásokkal azóta is gyakran sütöm, mindenki kedvence.
Hozzávalók:
60 dkg BL 80 kenyérliszt
15 dkg porcukor
30 ml tej
2 dl joghurt
2 tojás
5 dkg puha vaj
2,5 dkg élesztő
csipet aszkorbinsav
1 tk. vaníliakivonat
2 ek. kakaópor kevés vízzel kikeverve
lekenéshez 1 tojássárga
A kakaó kivételével a hozzávalókból géppel tésztát dagasztok, lágyabb, tapadósabb legyen. Kettéveszem és a felébe beledagasztok két evőkanál kakaót, amit kevés vízzel elkeverek.
Duplára kelesztem mindkettőt egy óra alatt, majd 2-2 részre osztom. Kinyújtok egy fehér tésztát kb. 20 X 40 cm-es téglalappá, egy barnát is ugyanígy és azt a fehérre teszem. Összenyomom őket és mint a beiglit, feltekerem. A másik két tésztával is így járok el, a két kígyót összetekerem, koszorút formálok belőle, a végeket összenyomom.
Sütőpapíros tepsin hagyom megint kelni kb. 45 percet, a kelesztés félidejénél egy éles késsel bevágom az íveket.
Lekenem egy kevés vízzel elkevert tojássárgával és előmelegített sütőben 180 fokon, 40-45 perc alatt megsütöm. Rácson hagyom kihűlni.


41 megjegyzés:
Csodás kalács!
Mohaaa! csak egy szeletkét!--mondd hogy nem bírtok rá! Olyan gyönyörűű és kívánatos!
Az én kedvencem is lenne, ha kaphatnék egy szeletet belőle:)
Istenem de szép kééérek szépen csak egy kis darabkát!!!:-)
Micsoda színek, micsoda ízek...
Gyönyörű, Moha! :-)
Minden elismerésem! :)
Csodaszééééép :))))
Moha, ez eszemeletlenul szep! Ki kell probalnom!
Meghozza hamarosan!
Hmmm,jaj de gyönyörű!
Anazar köszönöm!
Erika küldöm:)) sok szeretettel!
Kata röptetem!
Latsia köszönöm, küldöm neked is:)
Receptgyűjtő köszönöm!
Dög köszönöm szépen!
Lekvároskukta köszönöm!
Judith süsd meg, nem fogsz csalódni,nagyon finom,szaftos kalács!
Brigi a régi szép idők...
Nagyon szép és biztosan jó is! Gratulálok, szépen elkészítetted! Biztos kipróbálom!
Terike köszönöm, remélem ízleni fog!
Volt egy hasonlóm nekem is,de nem volt ennyire intenzíven kakaós. Csodaszép a Tiéd!:-))
Ezt megcsinálom apukámnak hétvégén :)
Andi köszönöm, ez a holland kakaótól lesz ilyen gyönyörű színű, és persze finom is.
Mandy jó étvágyat hozzá az apukádnak,remélem ízleni fog neki!
Atyaég, de gyönyörű! (szemeket meregető-nyálcsorgató szmájli)
Szóhoz se jutok.....meseszép!
Egycsipet köszönöm, (hálás mosolyú szmájli)
Andi aranyos vagy, köszönöm!
Itt lengetem a virtuális kalapom előtted!:)
Napmátka nagyon köszönöm!
Gyönyörű!Most sütöm!
Itt esz a fene az oldaladon állandóan,ahelyett hogy a dolgomat tenném!
Szerdán mentem a közértbe,épp akkor rakták ki a keretes tepsiket,rögtön hármat tettem a kosárba,és mivel többen érdeklődtek miért ennyit,elújságoltam,hogy van Magyarországon egy Mohakonyha nevű gasztroblogg,ami egy csoda,és ott megtalálják milyen finomságokat lehet benne sütni
Ugye nem bánod?
Éva
Éva aranyos vagy, köszönöm! Örülök,ha sok embernek tudok sikerélményt adni a sütésben!
Remélem jól sikerül a kalács!
Úristen!!! mintha valaki megfestette volna. Gyönyörűűűű. Normális ez?, hogy oda-vissza tekergetem az egerem ? akkor sem fog kilépni a monitoron a kalácsod:) - de kááááááááááár
Hello Moha:)
Tegnap megcsinaltam gyonyoru es nagyon fonom konnyu kalacs lett es mar csak a hult helye maradt!:)Koszonjuk ezt a csodas csikost!:)
Udv Kata:)
Viki küldöm fénypostával:)
Kata örülök,hogy ízlett!
Jaj, de gyönyörűséges!
Szepy köszönöm!
Kedves Moha,
nemrég (délelőtt) tévedtem Hozzád Anditól. Gyönyörűeket sütsz/főzöl! Ez a kalács isteni, úgyhogy gyorsan gluténmentesben meg is sütöttem. Most lett kész....hmmm. Persze az enyém meg sem közelíti a Tiédet, de ízre jó :) Pár receptet még lementettem, ha nem bánod.
Üdv.
http://trichterwinde.blogspot.com
Kedves Trichterwinde örülök,hogy hozzám tévedtél! Annak pedig még jobban,hogy ízlik a kalács!
Több sütireceptedben a hozzávalók között aszkorbinsav is szerepel, eddig még nem hallottam
ilyen felhasználásáról.
Talán a citrom savanyú ízét kívánod megjeleníteni vagy más célból kerül
bele?
Egyébként nagyon élvezem az oldaladat, különösen jók a sós és édes sütemény, torta receptek.
Kedves Névtelen! Az aszkorbin tulajdonképpen C vitamin,szebben kel meg a tészta tőle és az elkészült kenyér/kalács nem morzsálódik több nap után sem. Semmiféle savanyú íz nem érződik, hiszen csak egy késhegynyi kerül a tésztába.
Örülök,hogy tetszik az oldalam, remélem sok mindent elkészítesz!
Köszönöm a gyors választ.
Ezek szerint -ez eddig nem tűnt fel- csak a kelttészták esetében használod. Még azt szeretném megkérdezni, hogy hol veszed.
Nagyon sok receptedet kiírtam már és tervezem szép sorban (Mozart torta fogott meg elsősorban, de a kalácsokkal is majd kísérletezem)elkészíteni.
Patikában veszem, fontos,hogy a por alakút kérd és ne hagyd magad a drazséra rábeszélni:))
Szia Moha!
Szerinted meg tudom sütni ezt a kalácsot úgy, hogy 2 db kisebb kalács legyen 3-as fonással? Úgy gondoltam, hogy 6 részre osztom, a többit úgy csinálnám ahogy írtad, csak nem tudom, hogy ennyi tésztából megvalósítható-e?
Köszi
Szilvi
Szilvi ha két kisebbet szeretnél, akkor oszd 4-4 részre a tésztát. Egy kalács csak két tekercsből álljon, tehát nem fonni kell, csak összetekerni a két kígyót. Így képzeld el, mint ezen a képen lévő kalács:http://mohakonyha.blogspot.com/2010/03/almas-fahejas-kalacs.html
Teheted dobozba is őket, de mehetnek egymás mellé tepsire is.
Kedves Moha!
Köszönöm szépen a gyors választ, így még ma megsüthetem!:) Már korábban elkészítettem ezt a kalácsot és isteni volt, csak azért gondoltam, hogy 2 kisebbet sütök, mert így a maradékot könnyebben el tudom tenni a mélyhűtőbe.
Köszönöm még egyszer!
Szilvi
Kedves Szilvi, nagyon szívesen! Valóban praktikusabb két kis kalács, ha eltenni is szeretnél belőle. Örülök, hogy szeretitek, nálunk is kedvenc!
Kedves Moha!
Ezt kerestem mindenhol, isteni az a recept. Tegnap láttam meg először és szerelem volt első látásra, de akkor a muffinos pillangókkal voltam elfoglalva. :-)
Ma viszont ki kellett próbálnom, szép formás, de jókora méretű kalács lett belőle,nagyon finom lett az íze, foszlós, puha, illatos, egyszerűen eteti magát. A kicsi lányom kivárta, mire este kb. 9-re kihűlt és 3 becsületes szeletet eltüntetett. :-))
Nagyon szépen köszönöm! Nálam ez alaprecept lesz biztosan. Jó éjt! Vera
Vera örülök, hogy nálatok is sikere van! Valóban jókora kalács lesz, de nyugodtan lefagyasztható a maradék, ha nem fogyna el!
Kedves Moha!
Másodjára készül ez a csoda :).
Egyetlen kis szépséghibája van, hogy túlzottan szétnyílik sütés közben a fonatok között.
Első alkalommal azt gondoltam, hogy nem tekertem elég szorosan. De nem ez lehet a gond, ma ismét szétnyílt. Mi lehet a gond? Talán tovább kéne keleszteni összetekert állapotban? Vagy esetleg hideg sütőbe tenni, nem előmelegítettbe?
Köszönöm a receptet!
Kedves Viola! Ez néha nekem is előfordul, talán olyankor, ha túl lágyra készítem a tésztát. Tovább biztosan nem kéne keleszteni, 45 perc elég neki. A kelt tésztákat én mindig forró sütőbe teszem, de ha gondolod, próbáld ki a hideg sütőben indított sütést. Viszont akkor ne hagyd 45 percig kelni, csak 30-35 percig, és utána tedd a hideg sütőbe, a bemelegedés alatt még ott is kelni fog.
Megjegyzés küldése