Gabojszánál láttam meg, aztán átmentem Ízbolygóhoz, megnézni az eredetit. Pogácsaimádóknak kötelező, a többiek meg ettől fognak azzá válni.
Ez az adag a gyerekek szülinapjára készült, nagyjából 110 pogácsa lett belőle. Én hajtogatás helyett feltekertem, de másban nem változtattam.
Hozzávalók
- 60 dkg liszt
- 50 dkg túró
- 40 dkg vaj (szinte folyékony)
- 2 tojás
- 3 dkg élesztő
- 1-1,5 dl tej
- 3 dkg só
- 1 tojás 1 teáskanál tejföllel kikeverve
- magok ízlés szerint (elmaradhat)
Lisztezett deszkán ujjnyi vékonyra nyújtom a tésztát és lekenem a tejfölös tojással. Feltekerem, mint a bejglit, majd kinyújtom kétujjnyi vastagra. 4 cm átmérőjű pogácsaformával kiszaggatom és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatom a pogácsákat.
A szabáshulladékot összegyúrom, nyújtom és szaggatom. Amikor az összes készen van, az első adag pogácsa tetejét lekenem a maradék tojással, megszórom magokkal és 15-18 perc alatt megsütöm, majd sorban a többit is.

12 megjegyzés:
Gyönyörűek, azt hiszem megpróbálok pogácsát sütni.
Gyönyörü lett! Megpróbálom én is legközelebb a feltekerést. Szombaton két kiló sajtosat sütöttem, de rengetegszer hajtogattam. Látom, a tekeréssel is leveles lesz,jó ötlet;)
Hű, ez kell nekem! :))
Jól néz ki, meg biztos tuti finom, de mindig elszörnyedek ezeken a vajmennyiségeken :-O Én a sajtos pogiba ennyi liszthez csak 12.5 deka vajat használok, persze megtolom tejfellel is, de 40 deka, anyám :-O meecee
Judit köszi, próbáld ki, nem bonyolult és nagyon finom a végeredmény!
Alchri köszönöm, ezzel a módszerrel gyönyörű réteges lesz, nem érdemes bajlódni a hajtogatással. Nézd meg itt is:
http://mohakonyha.blogspot.com/2010/01/leveles-krumplis-pogacsa.html, erre írta Piszke, hogy könyv:)))
Csipet ennek sikere lesz!
Kedves Névtelen! Ez valóban nem kevés vaj, viszont cserében a pogácsa még két nap múlva is élvezhető. Vannak sütik, amikből nem lehet kispórolni a belevalót, mert nem lesz igazán jó.
Nézd meg a krumplis pogácsát itt:
http://mohakonyha.blogspot.com/2010/05/tokmagos-krumplis-pogacsa.html
ebben viszonylag kevés a zsiradék, de ez is puha, friss marad több napig is.
(feltéve, hogy a sütéssel nem szárítja ki az ember!)
Én már egy ideje csak az ilyen pogácsákat sütöm, mert nem szeretem a csak frissiben élvezhető, aztán meg száraz, kemény pogikat. Egyszerre nem mindig fogy el, naponta nem óhajtok sütni, marad az, hogy legyen jó a tészta:)
Egyébként Gabojsza kevesebb vajjal készítette, meg lehet próbálni egy picit csökkenteni, ha úgy szeretnéd!
Nagyon szépségesek.
Vettem "schichtkäse"-t, nálunk még ez hasonlít legjobban a magyar túróhoz.Megsütöm, mert férj panaszkodott szombaton,hogy mind a 2 kilót elvittem a rendezvényre ahova megrendelték;) ez meg annyira felizgatott ezzel a tekeréssel, hogy muszáj kipróbálnom;)megnézem a másik receptedet is.Köszönet az ötletért!
Egy kosár pogása, látom nem apróztad el. Tetszik a "konyharuha" alatta. Kézi szövésnem kézem, vagy inkább meg vagyok róla győződve, hogy az ;-)
Uram isten!De rég sütöttem már túrós pogit.feltekeréssel még én sem próbáltam,de legközelebb én is így fogom csinálni.
Nagyon finom lehetett.Én is úgy szeretem,hogyha másnap sőt harmadnap is szívesen eszi meg az ember(persze ha marad addigra belőle).
Bianka köszönöm!
Alchri nagyon szívesen, ez egy egyszerű módszer, nyilván nem helyettesít mondjuk négyszeri hajtogatást, de időszűkében jó megoldás.
Anazar sokan voltunk rá! Az valóban kézi szőttes, az anyukámtól csakliztam el, neki vannak még ilyen féltve őrzött családi kincsei:)
Juci próbáld meg, hamar megy és jó módszer! Én is ezért írtam az előzőeket, ha már sütök egy rakás pogácsát, akkor az ne csak fél óráig legyen élvezhető.
Csodaszép pogácsák! Éppen ma sütöttem én is túrós pogácsát, így körülnéztem túrós pogácsa ügyben! :)
Hasonlóan szépek lettek, és biztosan az ízük is pacsiban van! ;))
Alexa láttam, kíváncsi vagyok a receptre is! Ez nagyon finom, hála Tündének érte, jó kis recept.
Megjegyzés küldése